1.fejezet

Átlagos reggelnek indult. Az órám csörgésére felébredtem, kimásztam az ágyból és lebotorkáltam a konyhába. Épp a reggeli kávémat iszogattam, amikor Alan loholva rontott be az ajtón.
- Hope! Drága Hope! Úgy szeretlek! - ült le velem szemben.
- Mit akarsz? - kérdeztem, majd álmosan a bögrémbe kortyoltam.
- Miért gondolod, hogy bármit is akarok?
Felhúzott szemöldökkel ránéztem, mire elnevette magát.
- Jó, tényleg szeretnék kérni egy szívességet.
- Hallgatlak - mondtam egyhangún, amíg a bögrémet a mosogató felé vittem.
- Szóval az a helyzet, hogy van egy barátom, akivel nagyon jóban vagyunk. És most nincs hol laknia, szóval... Nem lakhatna itt?
- Felőlem.
Alan nagyot nézett. Túlságosan is álmos voltam, hogy leálljak vitatkozni, amikor tudom, hogy úgyis neki lesz igaza.
- Köszi, egy angyal vagy - ölelt meg - ja... és még valami.
Ránéztem és vártam a folytatást.
- Van még négy haverja, akikkel eddig együtt lakott... és tudod, nálunk van hely bőven...
- Figyelj, ha nem forgatják fel a házat, felőlem jöhetnek.
Azzal felmentem a szobámba és magamra vettem valami kényelmes ruhát.
Visszamentem a földszintre és vártam, hogy Alan hozza az új lakókat.
A tévét kapcsolgattam, ekkor nevetgélést hallottam kintről.
- Ezek biztos ők lesznek - gondoltam.
Az ajtó előtt álltam, épp a kilincset akartam megfogni, amikor bejöttek.
- Srácok, ő itt Hope, akiről meséltem. Hope, gondolom ismered őket. Ők a One Direction.
- Hogy ismerem-e? Mást se lehet hallani, csak One Direction így, One Direction úgy... Még a csapból is ők folynak...
Igazából még egy számukat se hallgattam meg, de amiket hallok róluk, az egy kicsit sok. Amikor még voltak barátnőim egyfolytában róluk beszéltek, így azokból a csevegésekből kimaradtam. Már nagyon untam.
Őszintén? Nem örülök, hogy egy házban kell élnem egy tinibandával, de Alan kedvéért kibírom. Hiszen ő is sok mindenben támogatott, most rajtam a sor.
Azt vettem észre, hogy Zayn a dekoltázsomat vizsgálgatja.
- Khm.. - szóltam neki, mire vette a lapot.
- Bocs, csak tudod mi is fiúkból vagyunk - kacsintott.
- Erre gyertek - mutatta nekik Alan az utat.
Levágódtam a kanapéra és tovább bámultam a tévét, amiben természetesen semmi érdekes nem ment. Halk nevetésre lettem figyelmes, ami az udvar felől jött.
Kimentem én is, és láttam, hogy a fiúk fociznak. Legszívesebben én is csatlakoztam volna, mert imádok focizni. De akkor azt hitték volna, hogy miattuk álltam be.
- Hope gyere te is! - szólt Louis.
- Kösz de kihagyom - azzal sarkon fordultam és visszamentem a házba.
- Ne foglalkozz vele, mindig ilyen - hallottam Alan hangját.

A napot nagy nehezen átvészeltem. Valamennyire megbarátkoztam a gondolattal, hogy egy házban kell élnem velük. Végülis az életem már így is romokban hever, legalább Alan érezze jól magát.
Vacsora közben valahogy zavaró volt, hogy nem csak ketten ülünk az asztalnál.
- Mesélj magadról Hope. Olyan szótlan voltál egész nap - mosolygott kedvesen Niall.
- Tudod nem minden nap költözik be egy csapat idióta, hogy felforgassák az életemet - ezzel levágtam a villát és felrohantam. Lehasaltam az ágyra és a fejemet a párnák közé dugtam.
Valaki kopogott az ajtómon.
- Ki az? - ültem fel.
- Csak én - nyitotta ki Liam - bejöhetek?
Halványan bólintottam, majd becsukta maga után az ajtót és mellém ült.
- Sajnálom, hogy idepofátlankodtunk, de Alan azt mondta, hogy neked sincs semmi kifogásod ellene.
- Persze, hogy azt mondtam neki, mert ő mindig támogat mindenben.
- Akkor szeretnéd, ha... elköltöznénk?
- Nem. Nem bírnám, ha Alan miattam lenne szomorú, és ma láttam rajta, hogy jól érzi magát köztetek. De majd valahogy próbálok megbarátkozni a helyzettel.
Nagy meglepetésemre képes voltam emberi hangon beszélni. Talán ez a Liam nem is olyan gyerekes és őrült, mint az látszik. Talán ő a legkomolyabb a bandában. Lehet, hogy még jóba is lehetnénk.
Mi??? Hope!!! Térj magadhoz, miket beszélsz?!
- Akkor én most megyek is. Jó éjszakát.
Kiment az ajtón, s én még akkor is szótlanul ültem.
Hány millió lány lenne a helyemben! Igazából akármelyikkel cserélnék...
Lassan odamentem az ablakhoz és kinyitottam. A hideg levegő betelítette az egész szobát, s mélyen beszívtam. Ettől kicsit lenyugodtam.
Sokszor felnézek az égre és végiggondolom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Mivel érdemeltem ki, hogy Tom ezt tegye velem. Ez örökre nyomot hagyott a lelkemben, ezért vagyok mindenkivel olyan ellenséges és ezért nincsenek barátaim.
Mikor fázni kezdtem, becsuktam az ablakot és befeküdtem a puha ágyba. Magamra húztam a takarómat és elaludtam.
Reggel éreztem, hogy a nap sugarai simogatják a bőrömet. Kinyitottam a szememet, majd első dolgom volt, hogy a fürdőszobába menjek. Általában nem így kezdem a reggelt, de most, hogy 6 fiúval lakom együtt, muszáj valahogy kinéznem. Nem mintha annyira érdekelne a véleményük, csak... na mindegy.
Mikor elkészültem, körülnéztem a házban, de még mindenki aludt. Így egyedül ültem le reggelizni.
A müzlis tálam félig volt tele, amikor lépteket hallottam. Pá pillanat múlva a göndör jelent meg a konyha ajtóban.
- Jó reggelt - köszönt, de a hangjából valamiféle dühöt szűrtem le.
- Neked is - válaszoltam, majd a szememmel követtem, ahogy ő is reggelit készít magának, majd velem szembe leül. Egy szót sem szólt. Talán valami rosszat mondtam?
- Harry, valami baj van? - kérdeztem.
- Nincs - válaszolt egyhangúan.
- Ahogy látom te se örülsz az új helyzetnek...
- Most hülyéskedsz? Ide jövünk, erre te közlöd, hogy unsz minket.
- Tudod valaki normális zenéket szokott hallgatni!
- Attól, hogy a zenénk nem tetszik, nem kéne gorombának lenned!
- Én vagyok a goromba? Ki állított be ide, hogy felforgassa az életemet?
- Ha tudtam volna, hogy ilyen vagy, nagy ívben elkerültelek volna! Ráadásul amikor beléptünk, már rögtön olyan fejet vágtál, hogy: "na szuper".
- Miért mit vártál?
- Hát azért valami kedves szó jól esett volna.
- Kedves szó kell? Hát tessék: hülye vagyok, hogy egy egoista tinisztárral leálltam akár egy szóra is!
- Én vagyok az egoista?
- Igen te!
- Mit képzelsz te magadról?
- Ezt én is kérdezhetném, Mr. "sztár vagyok és beszélj velem rendesen".
Már mindketten álltunk és ordítoztunk.
- Hé, hé! Itt meg mi folyik? - jött le Louis.
Dühösen Harryre néztem, majd felrohantam a szobámba. A lépcsőn még 4 ijedt tekintettel találkoztam, de mintha ott se lettek volna, tovább mentem.
Alan utánam jött, de én hátat fordítottam neki.
- Nézd Hope. Tudom, hogy ez a helyzet még új neked, de kérlek próbáld valahogy megszokni!
- Nem hallottad, hogy miket mondott? - fordultam felé idegesen.
- De hallottam. Azért te is mondtál egy-két durva dolgot.
- Tudod, hogy amióta az a dolog történt velem, megváltoztam.
- Igen, de attól még nem kéne veszekedned másokkal!
Nagy levegőt vettem és lehiggadtam.
- Jó igazad van. Sajnálom.
Közelebb mentem és megöleltem.
- És most szépen bocsánatot kérsz Harrytől.
- Azt már nem! - engedtem el, hogy a szemébe nézhessek.
- Jó-jó. Akkor csak kis lépésekben haladunk - tartotta fel a kezeit és elmosolyodott.
- Hé Alan - jött be Louis - öö.. bocs, megzavartam valamit?
- Nem - válaszolt Alan.
- Oké, csak azt akartam kérdezni, hogy nincs kedved kimenni a pályára?
- De! Jó ötlet.
- Fociztok? - kérdeztem, majd nyeltem egy nagyot. Legszívesebben ordítottam volna, hogy: én is akarok menni!
- Aha. Te nem jössz? - kérdezte Louis.
- Ja, gyere te is - fordult felém Josh - imádsz focizni.
Párszor kinyitottam a számat, aztán gyorsan visszacsuktam. El akartam kezdeni a mondandómat, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Igazából el akartam menni, de ott lesz Harry is... Tényleg! Ott lesz Harry is! Ennél jobb alkalmat nem is találhatok, hogy idegesítsem.
- Oké. Akkor indulhatunk? - kérdeztem mosolyogva, majd kiviharzottam a szobából. Fél szemmel láttam, hogy mindkettejük álla leesik.

Kb 10 perc múlva a focipályán voltunk.
- Te is fogsz játszani? - kérdezte Harry lenézően.
- Igen. Csak aztán nehogy kicselezzelek.
- Hahaha! Te engem? Most csak hülyéskedsz, ugye?
Egy megvető pillantást vetettem rá, majd a többiekhez fordultam. Őket már valahogy el tudtam fogadni, de Harryt... hát... nagyon nem!
- Kezdhetjük? - csapta össze a tenyerét Liam.
- Osszuk szét a csapatot - mondta Josh.
- Oké, akkor... - gondolkodott Zayn - én leszek Harryvel, Alannal meg... Hopeval.
- Mi? Azt már nem! - kiabáltuk egyszerre Harryvel.
- Én nem leszek ezzel egy csapatban - mutatott rám a göndör.
- Hát én sem ezzel - mutattam az előttem szólóra.
- Jó, akkor Harry helyett Niall lesz velünk. Jó lesz így? - kérdezte Alan, mire mindketten bólintottunk.
Elkezdtünk focizni. A csapatom (Alan, Niall és Zayn) megszavazták, hogy én legyek a kapus.
Beálltam a helyemre és vártam, hogy a labda arra felé vegye az irányt.
Nem sokára így is lett. Harry közelített a labdával.
- Ez durva... nem kéne Harryt leállítani? Ha ideges, nagyot rúg  - aggódott Liam.
- Áhh, Hope kemény csajszi, nem lesz baj - nyugtatta meg őt Alan.
Rákoncentráltam a labdára és Harry lábmozgását figyeltem, hogy melyik oldalra fogja rúgni. Mikor közelebb ért, ajkait összeszorította, jobb lábát hátra emelte. Megfeszültek láb izmai, majd egy hatalmasat rúgott a labdába.
Nagy levegőt vettem és a labda felé ugrottam, amit sikeresen kivédtem.
- Mi a....? - nézett nagyot Harry.
- Ez szép volt! - jöttek oda a többiek is.
- Nagyon jó vagy - ütögette meg a vállamat Zayn, majd egy gonosz mosolyt mutattam Harry felé.
Folytattuk a játékot. A közepe felé meguntam a kapus "szerepet", és megkértem Niallt, hogy álljon be helyettem. Kíváncsiak voltak, hogy hogy játszom kint, így belementek.
Középkezdésnél lepasszoltam a labdát Zaynnek, ő vitte egy darabig, majd visszarúgta nekem. Hirtelen a semmiből előttem termett Harry, majd a lába között átrúgtam a labdát, kikerültem és nagyot rúgtam bele. De kapufára sikerült.
- Nem baj! Szép volt! - adott egy ötöst Zayn és Alan a háttérből Niall is megdicsért.
- Nem ment be - vigyorgott Harry.
- Nem, de kicseleztelek.
- Hagytam magam - forgatta meg a szemeit.
- Ja persze - nevettem fel, majd ott hagytam őt.
- Folytassuk! - kiabált Liam.
Tovább játszottunk, körülbelül 2 órán keresztül. Aztán beültünk a Nando'sba Niall kérésére.

Sziasztok! :)
Eljött a várva várt első rész.. :) Nagyon boldog lennék ha ehhez lenne legalább egy megjegyzés hogy milyen lett és örülnék a feliratkozóknak is . A kövi rész délután kerül föl.Jó olvasást mindenkinek. <3 
sok sok ölelés: Hope